Keresés ebben a blogban

2013. május 15., szerda

Behódoltam... Mentás spárgakrémleves, pirított parasztsonkával

Nem akartam, egyáltalán, márpedig idén nem... a medvehagymát is sikerült kihagynom, pedig sokáig még a csapból is medvehagymás víz folyt. Aztán valaki elpatkolt "tőle", jó tudom igazából a gyöngyvirágtól, de medvehagymának gondolta, kérdem én, honnan tudjuk a megevett mh-ról hogy pontosan honnan származik??? Legtöbbször nem tudjuk, sehonnan. Így könnyű volt teljesen kihagynom a repertoáromból, és amúgy is kezdett már prosztó lenni :).
Na de vissza a spárgához: tegnap a Lehel téri piacon egy helyen találtam kimérős, válogathatós zöldspárgát, na ennek már végképp nem tudtam ellenállni, pedig esküszöm nem akartam venni, az előrecsomagoltban mindig van néhány fonnyadt/rohadt/iszonyú koszos darab. Vettem pontosan 15 (azaz tizenöt) szép, karcsú, hosszú darabot, pont amilyen én vagyok :)
Komoly elhatározással a leves mellett döntöttem, hiszen az egyszemélyes verzióban talán ezt a legkönnyebb elkészíteni (viszont a spárgaszezon örömére, előveszek még 2 régebbi spárgás receptet, már régóta fel akartam tenni).

Tehát:
Spárga alja levágva, én kb. a feléig (lentről) zöldséghámozóval le szoktam húzni a héját, és 3-4 centis darabokra felvágom. A felső rügyes része az külön kerül, mert azt épphogy leforrázom, akkor jó, ha roppanós marad.
Így a 15 spárgához, egy kicsi fej hagymát felvágtam, egy kis olívaolajon megüvegesítettem, majd rádobtam a spárgadarabokat, egy kicsit pirítottam, majd felöntöttem 3 dl húsleveslével (mint már mondtam annak mindig kell lennie a fagyasztóban), és még kb. 3 dl forró vízzel, a folyadék mennyisége egyedi, ki mennyire akar híg levest. Amikor ezzel együtt felforrt, bedobom a spárgafejeket, és egy perc múlva ki is veszem, és egyből hideg vízbe dobom, hogy megőrizzék a zöld színüket és a roppanósságukat.
Ezután elég maximum 10 percig főzni, addigra a legkeményebb spárgaszár is feladja, és készen is van. Ekkor  leveszem a tűzről és kb. 5 dkg hideg vajat felkockázva, néhány mentalevelet beledobva, botmixerrel krémesítem, ez a hideg vaj valami csodálatos tartást és selymességet ad neki. Miközben felfőtt egy kis adag házi füstölt sonkát csíkokra vágva átpirítok némi szalonnazsíron, hogy legyen valami ropogós is a levesben :)
Nekem nem kellett utólag ízesítenem, mivel a húsleveslé már rendesen fűszeres volt, a parasztsonka pedig erősen sós, így az ízek tökéletesen kiegészítették egymást.
Egy személyre megfelel egy teljes étkezésnek néhány pirítóssal, vagy 2 személynek egy többfogásos menü leveseként.



Sajnos a kép nem sikerült jól, nem nyomtam eléggé foodstylistban, de az íze mindent elfeledtet :)

2013. április 26., péntek

Paradicsomos tészta reloaded

Tényleg abszolút nyerő nálunk a paradicsomos tészta minden verziója, ez itt a farfalle adag (magyarul talán pillangónak vagy masninak nevezzük). Elsősorban a gyorsasága miatt, de az íze is fergeteges.
A metódus a szokásos, természetesen itt sincsenek mértékek megadva, vagyis de, az egy darabolt paradicsomkonzerv nálam az egység.
Így leírhatom, hogy 2 nagyon éhes felnőtt, vagy egy átlagosan éhes 4 személyes család részére elegendő adag készül belőle.
20-30 dkg tésztát odateszek főni, sós vízben, amit már felforraltam. Eközben egészen vékony adag olívaolajon elkezdek fonnyasztani egy fél, nagyon apróra vágott hagymát, és 1-2 gerezd fokhagymát, hagyom hogy szépen megpuhuljanak. Ekkor hozzáöntöm a paradicsomkonzervet (ha nem darabolt, akkor azt össze kell vágni mielőtt beletesszük), és hagyom főni egy kicsit, egy csipet barnacukor lágyít az ízén épp jó lesz tőle. Fűszerezés: só csak módjával, hiszen a tészta is sós, némi frissen őrölt fekete bors ezeket szereti a paradicsom, és ehhez opcionális a kakukkfű, bazsalikom, vagy snidling, minden szigorúan csak a végén kerül bele folyamatos kóstolással :)
A képen látható verzió teljesen alap, mivel erre egy nagy adag házi bazsalikomolaj került, ami teljesen megbolondította és kirobbanóan zölddé tette.
Bazsalikomolajat, bármilyen meglepő, (sok) friss bazsalikom olívaolajjal való össze-botmixerezésével lehet készíteni, + némi só. A képen látható üveggel 4 cserép terméséből készült... egy időben elburjánzott nálam a bazsalikomkészlet :)  
Ezt így kell megkóstolni, minden alkalomra megfelelő, némi parmezánforgáccsal némileg snassz, de isteni fogássá válik.



2013. április 8., hétfő

Céklakrémleves, immunerősítő és finom :)

Bár már éppen tavaszodik kint, és minden irányból hallom a madárcsiripelést, az immunrendszerünk erősítésére a méregtelenítés mellett szükségünk van, ez most nálam egy ovis vírus leterítése után különösen előtérben van.
A céklakrémleves nagyon szép és számomra ínycsiklandó étel, bár egy kicsit fura az állaga ha botmixerezzük és nem turmixoljuk, de ez az élvezeti értékéből ez nem von le.
Ezt a levest először Anyukám gyártotta nekünk néhány éve, azóta is nagy kedvenc, minden mennyiségben, persze ehhez nem árt szeretni a céklát, bár nem arra a menzás ecetes-földízű verzióra kell gondolni. :)

Hozzávalók:
1/2 kg cékla
1 közepes burgonya
1 közepes fej lila hagyma (stílusosan)
2 ek. olívaolaj
Só, bors, víz (opcionálisan alaplé, már ha maradt a vasárnapi levesből)

Elkészítése:

Az olajon, a kockára vágott hagymát üvegesre pároljuk, és hozzáadjuk a meghámozott és kockára vágott céklát és krumplit.  Kicsit átpirítjuk, aztán sózzuk, borsozzuk, és felöntjük kb. 1 l vízzel, vagy ha van alaplé azzal.
Amikor megfőtt (mindig a céklát kóstoljuk, mert az fő meg később, és nem fog szétfőni…), levesszük a tűzről és 5 perc múlva (amikor már nem tűzforró) botmixer vagy turmix következhet, és ebben a formában még utánsózhatjuk, ha kell.
A képen pirított zsemlekocka, bazsalikomolaj és epres balzsamecetkrém őrjíti meg :)
A bazsalikom, és a balzsamecet is kiváló társa a céklának, mindig jól megy hozzá.

Ez a fehérjementes verzió, nálam a krémleves az állagától krém, nem a felhasznált tejszín/tejföl adagtól.


Még egy kis adalék, a cékla élettani hatásai: http://lugositas.202.hu/cekla

2013. február 22., péntek

Visszatértem :)

Bár az elmúlt évet teljesen kihagytam, ez nem jelenti azt, hogy nem főztem, csak azt, hogy nem posztoltam.
Viszont fotókat folyamatosan készítettem, és az elkövetkezendőkben meg is osztom ezeket az új kreálmányokat.
Sok változás történt az életemben és az ízlésemben is, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl előírás szerint készítem el a recepteket, ezen nem változtattam :)
Tehát: visszatértem, és jelentem sütök-főzök :)

2012. január 5., csütörtök

Padlizsánkrémleves grillezett naranccsal

A karácsonyi menüt idén (mármint tavaly:)) én választhattam, és meg is főzhettem... 
Segal Viktor Színek és ízek könyvéből válogattam össze a fogásokat, mert nagyon közel áll a szívemhez és a gyomromhoz is az ételpárosítási stílusa. Nem akartam túlbonyolítani, így egyszerű fogásokat választottam, amiket gyorsan el lehet készíteni, és bejönnek mindenkinek.
Így kezdésnek kakukkfüves padlizsánkrémlevest készítettem, amihez már előző nap megsütöttem a padlizsánokat és ki is szedtem a húsát, ami simán elvolt egy napig a hűtőben. Kivételesen követtem a receptet az adagokban, így viszont letális dózist készítettem :) 

A hozzávalók 4-6 adaghoz:
1 kg padlizsán (kb. 3 közepes)
2 ek olaj 1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
fél póréhagyma, felkarikázva (én egy egészet beletettem, na jó kisebb fajtát)
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
1 közepes sárgarépa, meghámozva, apróra kockázva
kisebb zellergumó, meghámozva, apróra kockázva
1,5 l leszűrt hús-, vagy zöldségleves (ha húslevest főzök, mindig fagyasztok le a levéből:)
2 ág friss kakukkfű, lemorzsolva
4 dkg hideg vaj (nem margarin), vagy néhány ek. olívaolaj
só, frissen őrölt bors
2 nagy narancs, 1 cm-es karikákra szelve (a recept, csak egyet ír, de elfogyott a 2 is)
puha vaj a narancs grillezéséhez

A padlizsánokat jól megszurkáltam villával, majd 200 fokra előmelegített sütőbe, tepsibe tettem őket, majd kb. egy óra alatt megsütöttem, akkor jó, ha a héja már szenesedik, és megfogva (kesztyűben) puha a belseje. Ezt előző nap már megcsináltam, a lényeg, hogy sütés után még forrón, egy vágódeszkára helyezve félbevágtam hosszában, majd egy kanállal kikapartam a belsejét. 
A leves elkészítését ezután a zöldségek megpirításával folytattam 24.-én délelőtt, először közepes lángon a hagymákat összepirítottam (vörös-, fok-, póré), majd hozzáadtam egyszerre a zellert és a sárgarépát is, majd kb. 15 percig pirítottam, karamellizálódásig. Ezután a padlizsánpépet is hozzáadtam a pirított zöldségekhez, majd felöntöttem a húslével, sóztam, borsoztam, jöhet a kakukkfű is, és így együtt főztem még kb. 30 percig, amíg minden zöldség teljesen megpuhult. Végül pürésítettem botmixerrel, eközben beletettem a hideg vajat. 
Egy vastag falú serpenyőt szárazon forróra hevítettem, egészen füstölésig, majd a vajjal mindkét oldalán bekent narancsszeleteket beletettem, kb. 20 másodperc alatt karamellizálódott, majd megfordítás után a másik oldalán már csak néhány másodpercig pirítottam. Nekem egyszerre 3 szelettel működött. A narancsot csak tálalás előtt illene grillezni hozzá, de én bevallom, már délelőtt elkészítettem, mert a menüben több grilleznivaló is volt, és nem akartam a szentestét telefüstölni... Tálalás előtt a még forró sütőben pár perc alatt átmelegítettem. A leves tetején tálalható, hihetetlenül felfrissíti, igazi ízbomba.



A legtutibb padlizsánkrémleves, nem csak karácsonyra. :)

2011. december 22., csütörtök

Az én bevált mézeskalácsom

Eljött a karácsonyi készülődés ideje, így előbányászhattam a már évek óta bevált mézeskalács receptemet. Néhány éve sütök csak, nem is szokott egyformán sikerülni, de mindig isteni, és tapasztalatból tudom, hogy fémdobozban kibír egy évet is, nemrég találtunk a tavalyiból néhány darabot... nem mintha teszteltem volna, de megkóstoltuk és igen, finom még mindig. Jó esetben nem igazán marad belőle egy darab sem, hiszen olyan finom, hogy az ember térül-fordul és hopp már megint evett egyet.
Az eredeti receptet még régebben a mindmegette.hu-n találtam, az én verziómban:

Hozzávalók:
25 dkg méz
1 cs. mézeskalács fűszerkeverék
30 dkg margarin
25 dkg nádcukor
3 tojás
1 kg liszt
3 kk szódabikarbóna

A mézet felforralom, és belekeverem a fűszerkeveréket, elzárom a tüzet és hozzáadom a margarint kisebb darabokra vágva, majd addig kevergetem, amíg el nem olvad és elegyedik a keverék.
Felverem a tojást, a cukorral habosra keverem. A lisztet összekeverem a szódabikarbónával, majd hozzáadom a mézes margarint és a cukorral felvert tojást. Csak annyira kell összegyúrni, hogy jól elkeveredjen minden rész mindennel. Ezután négy gombócot alakítok belőle és folpackba csomagolva egy éjszakát pihentetem a hűtőben.
Másnap én kb. 2 órával a sütés előtt kiveszem a hűtőből, majd előmelegítem a sütőt 160 fokra. Elég kemény a tészta így kell neki a szobahőmérséklet, hogy rendesen nyújtható legyen, ha ez valakit megnyugtat nekem is töredezik a tészta nyújtáskor. :) Így kb. 1-1,5 mm vastagra nyújtom, mert egy kicsit megpuffad és karácsonyi tésztakiszúrókkal kiszaggatom, majd sütőpapírral bélelt tepsiben kisütöm. Kb. 6 perc alatt megsül, amikor már szép világosbarna ki is kell venni, hogy ne keményedjen meg, mert ha tovább sütjük inkább keksz lesz belőle. Jobb 2 tepsivel dolgozni, de közben a sütőben lévő adagra is mindig kell figyelni.
Ha kihűlt, cukormázzal díszítem, amit idén a Dr. Oetker cukormáz porból próbáltam ki, ami marcipánízű ráadásul, de elég kevés lett, így jó 15 dkg porcukorral és egy kis vízzel még tuningoltam. Ja, és egy kis ételfestéket is tettem bele, így színes mázam lett. Tavaly jobban sikerült de az íze így is tökéletes. :)
A lényeg, hogy nem lehet Karácsony mézeskalács nélkül, úgyhogy hajrá mindenki süssön!!! :)

2011. december 7., szerda

Ízek és formák: Karamellizált sertésoldalas bazsalikomos zöldségekkel

Tesztfőzésem második fogása az oldalas zöldségekkel, ami szintén a már megjelent Segal Viktor könyvben található meg, a Reggeltől estig reggeli fejezetben.

Az előző bejegyzésemben nem is említettem, hogy a tesztfőzés előnye még, azon kívül, hogy egy új könyv megjelente előtt megtudjuk a titkos recepteket, az hogy amikor kiadják a könyvet utána kapunk belőle egy példányt a kiadótól. Jelen esetben mivel a WAMP Spájz című rendezvényén vettem át, így találkozhattam Viktorral is, aki volt olyan kedves és dedikálta nekem, így már elmondhatom magamról, hogy a Segal összes megvan, és dedikálva... :)
A recepten nem igazán változtattak a teszthez képest, csak a fokhagyma került át a köretbe, mondjuk el is gondolkodtatott a főzéskor, de igazából illett a karajhoz.
A könyv és a tesztrecept is egy 8 fős verziót tartalmaz, de én feleztem az oldalast, viszont teljes adag pácot és köretet csináltam hozzá, így is letális dózis lett belőle.
Ez egy pácolt oldalas jól megsütve, olyan távol-keleti beütéssel, amit bármikor szívesen újra megcsinálok, mert egyszerűen fenomenális.

Hozzávalók 8 személyre: (most ebben jó vagyok, mert itt a könyv :))
1 kg oldalas (na elvileg itt kell 2)
A páchoz:
5 dl hámozott paradicsomkonzerv
3 ek light szójaszósz
1 ek rizsecet
1 ek tamarind szirup (ezt epres balzsamecet sziruppal helyettesítettem, mert ez volt itthon)
2 ek hoisin szósz (már tudom, hogy van pl. a Corában is, de sajnos a tesztkor kihagytam)
2 ek méz
2 ek cukor (barna nádcukrot használtam)
1 tk currypor
1 tk ötfűszerkeverék
1 tk szecsuáni bors (ez is kimaradt a tesztben, azóta már vettem, hogy újra elkészíthessem ezzel is)

A köret hozzávalói:
24 db bébirépa (30 dkg vékony répa feldarabolva részemről)
1 fej karalábé ujjnyi hasábokra vágva (ugyanolyan legyen, mint a répa)
16 parázsburgonya, héjában előfőzve, negyedelve (nálam sima nagy főzős krumpli lett darabolva)
1 fej vöröshagyma 8 cikkelyre vágva
3 gerezd fokhagyma ( na igen ez a tesztben még a pácnál volt... én oda tettem :))
3 ek napraforgóolaj
3 dl zöldség- vagy húsleves alaplé
24 levél bazsalikom, falatnyi darabokra tépkedve (na ezt kiszámoltam, pontosan ennyit tettem bele:))
frissen őrölt fekete bors, és só

A pác összes hozzávalóját egy lábasba tesszük, és nagy lángon 6-8 perc alatt kb. felére forraljuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, az oldalast nagyobb darabokra vágva egy magasabb falú tepsibe tesszük, szépen egymás mellé, ráöntjük a pácot, (én meg is forgattam a husikat, de ezt a recept nem írja), majd 50 percig lefedve, aztán mintegy fél óráig fólia nélkül sütjük. Ha ennyi idő alatt nem sült volna át ( ha belevágunk egy nagyobb darabba ellenőrizhetjük), akkor 160 fokra mérsékelve a sütőben hagyjuk, és aláöntünk egy kis alaplét. (Nnna, én pont így jártam, a tesztben 30-30 perc volt megadva, nem sült meg, benne hagytam a sütőben, naná, hogy az alaplét nem öntöttem alá, így aztán átsült, viszont egy része néhol szenes lett... de az ízén szerencsére ez semmit nem rontott.) Azért kell lehetőleg a fólia alatt jól átsütni, és aztán csak egy kicsit pirítani, mert a pác cukor és paradicsomtartalma hajlamos megkaramellizálódást túlzásba vinni, és megégni.

A körethez az előkészített burgonyát egy nagyobb serpenyőbe tesszük, amiben már felhevítettük az olajat. Ha már színt kapott hozzáadjuk a többieket, sózzuk, borsozzuk és kb. 6-8 perc alatt megpirítjuk, ezután mehet hozzá az alaplé. Ezt majdnem teljesen elforraljuk, ezalatt a zöldségek megpuhulnak, 8-10 perc. Amikor kész levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a bazsalikomot.

Tökéletes ízkombináció, most is meg tudnám enni, és bármikor, még ki fogom próbálni a teszt során behelyettesített, vagy kihagyott hozzávalókkal együtt. Egy ilyen hideg téli estén kimondottan lélekmelegítő hatású lehet. :)