Cantucci, a tuti olasz keksz

Igazság szerint, azt hiszem minden kedvenc számomra ami olasz étel, van egy kis olaszos agylövésem. De a cantucci elkészítésének az ötlete heteken keresztül motoszkált az agyamban, csak nem találtam egy igazán fogamra való receptet. Mindegyikkel volt valami bajom, legtöbbször az hogy nem volt itthon hozzá valami fontos hozzávaló, hogy is szokták mondani: "Az egész egy zacskó mandulával kezdődött..." :) Nálam is azzal és néhány maradék tojásfehérjével, ami egy tesztfőzésre készített créme brulée maradványa volt. (arról majd később, mert még köt a titoktartás, de már nem sokára beszámolhatok itt is) Ekkor több szakácskönyv feltúrása után, az ölemben kb. 4 könyvvel elszomorodva elolvastam a mailjeimet, és akkor hopp az aktuális Butlers hírlevélben mi figyel ott? Na mi? Hát igen, egy cantucci recept, így aztán most szuperül ide tudom írni a pontos hozzávalókat, és persze egyből azt is, amit én nem így csináltam. :)

Hozzávalók a Butlers hírlevele szerint:

• 10 dkg hántolt, pirított mandula (na természetesen nálam csak héjas volt)
• 10 dkg vaj
• 15 dkg cukor (én ehelyett csak 10 dkg nádcukrot tettem bele, tökéletes lett)
• 2 tojás (ehelyett pedig érkezett a maradék négy tojásfehérje)
• 30 dkg liszt
• 1 1/2 tk sütőpor
• 1 csipet só

A mandulát a legkönnyebben blansírozással szabadíthatjuk meg, a nem kívánatos kis barna (nem róka!:)) bundájától, ez nagyon könnyű (már mogyorónál is bevált) beletesszük a mandulát annyi forrásban lévő vízbe, amennyi legalább ellepi, 2-3 percig főzzük benne, és amikor már látjuk, hogy elválik a héjától leszűrjük, és szépen egyesével kinyomjuk a héjából. Aztán száraz serpenyőben megpirítottam, isteni az illata, és késsel durvára aprítottam. A lisztbe belekevertem a sót és a sütőport. A vajat a cukorral robotgépben habosra kevertem, majd hozzáadva a tojásfehérjéket még átkevertem. Aztán alacsonyabb fokozaton hozzá kell adagolni a lisztet, elvileg kanalanként, de én türelmetlen vagyok, szóval kb. 3 adagban azt is hozzákevertem. Ezután már spatulával belekevertem a mandulát, és két részre osztva a tésztát, lisztes kézzel, két rudat formáztam, akik egymás mellett is jókora távolságra és a tepsi szélétől is távol, jól elfértek a sütőpapíron.  Ebben a formában 180 fokon, 25 percig sütöttem, amikor aranybarna lett és kezdett repedezni, akkor kivettem, és némi pihentetés után fel kellett szeletelni, (ha nagy a szája az embernek, akkor akár 1,5-2 cm-es szeletekre) és visszatenni még 5-10 perce, ha nem elég jó a sütő alsó-felső sütése, akkor meg is kell forgatni, de nekem szerencsére egyenletesen megpirult mindkét oldala. A rácson való kihűlését sikerült megörökítenem, azután sajnos már nem tudtam dizájnos fotót készíteni, mert a család megérkezett látogatóba, és kávéval, kakaóval mártogatva nagyon gyorsan elfogyott. Isteni volt, állítólag dobozban sokáig eláll, már ha egyáltalán marad valakinek belőle, a dobozba rakni. Ja, és állítólag borral és teával sem utolsó, legközelebb azzal is kipróbálom.