Keresés ebben a blogban

2011. november 6., vasárnap

Marokkói szezámmagos keksz

Ennek a receptnek az eredetijét, egy kedves volt kolléganőm mutatta meg, miután megkóstolhattam az ő verzióját, ő is tett bele aszalt gyümölcsöt. A sajtkukac blogról olvastuk az eredeti receptet, amit persze, természetesen módosítottam. :)
Ma is csak a felét készítettem el, nem akartam sokáig sütögetni. Szükség van hozzá 112 g szezámmagra, amit serpenyőben kevergetve egy kicsit átpirítottam (a magvaknál akkor tudom, hogy jó már a pirítás, amikor a színén még éppen csak látszik, de az illata már fenséges), aztán a botmixer aprítójával lisztté őröltem. 63 g lisztet szintén serpenyőben egy picit átpirítva hozzáöntöttem. Ehhez tettem a nádcukrot, 120 g nekem elég hozzá, majd egy jó csipet sót. Ezeket szárazon összekevertem rendesen, majd aszalt vörös áfonyát, kb. 20 darabot, apró kockákra vágva beledobtam. Aztán egy tojást összekevertem egy púpos kanál narancsvirág vízzel (úgy lett púpos, hogy egy kicsi melléborult :)), az aromája miatt szerintem fontos bele, de egy kis fantáziával mással is helyettesíthető, nekem szerencsére volt itthon. Majd a tojással együtt beleöntöttem a lisztkeverékbe, és jól elkevertem, majd kézzel egy picit átgyúrtam, tényleg nem kell nagyon gyúrni, viszont ragad, mint a csuda. Ja, közben a sütőt természetesen már az elején bekapcsoltam a szokásos 180 fokra. Aztán egy tálkában vizet, egy másikban pedig szezámmagot készítettem a kezem ügyébe, kibéleltem sütőpapírral egy tepsit, és hajrá, jöhet a nyomkodás! :)
Vizes kézzel kisebb gömböket vettem ki, aztán mindkét oldalát belemártottam a szezámmagba, majd a tepsiben az ujjaimmal kilapítottam, nem szabad nagyon laposra, az első tepsiben nekem volt néhány igen lapi, és azoknak a széle sajnos megégett. Ja, és szerintem ennek elég a 160 fok is, ugyanis az égetés után lejjebb csavartam, és a második adag ezen a hőfokon szerintem tökéletes lett.
Imádnivaló kis kekszek, teázáshoz, és szerintem borozáshoz is, de leginkább bármikor. :)
Egyébként a múltkoriból tapasztalat, hogy sokáig eláll (véletlenül 2 a dobozban maradt vagy másfél hónapig), de ha felkínáljuk, azonnal elfogy. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése